2012. augusztus 6., hétfő

1. aktiválás

No, a múlt héten túlestünk az első aktiváláson... Hát, mit ne mondjak, nem történt semmi... A doki azt mondta, hogy még úgy látja érzékenyek a fogaim, ezért még várjunk egy hónapot a következő ív felrakásával... Szóval szadizni nem szadizott most szerencsére. Egy amalgám tömésemet kicserélt, az emiatt adott érzéstelenítőtől még másnap is fájt az állkapcsom... De ezt azért túléltem :))) Csak vicces volt, mikor a tömést elkészítette és mondta, hogy harapjak össze, hogy jó lesz-e. Hát, egyrészt az érzéstelenítőtől semmit nem éreztem, másrészt meg a fogszabályozó ugye annyira kimozdította már a felső állkapcsom, hogy az az alsóval a legritkább esetben találkozik csak :)))) Mondtam neki, hogy majd két év múlva térjünk vissza a kérdésre, ha akkor is zavar, ha már beállítottuk az összes fogamat, akkor majd csiszol rajta :))) Szóval újabb aktiválása július végén lesz... Az alsóra meg azt mondta, még ráér bőven! Arra meg, hogy az ív kikezdi az első két fogam között a szám, nem nagyon tudott semmit mondani, csak azt, hogy amíg ennyire előre állnak, addig ez így lesz... Remélhetőleg ez idővel enyhül, mert itt még mindig sűrűn kell viaszolnom... Az asszisztens meg csak sajnálkozva mondta, hogy "ja, emlékszem, hogy neked nagyon kiálltak" :)))) Köszi :)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése